Hallgatói portál
Hírek
Jelentős forrásemelés a Pannon Egyetem ösztöndíjrendszerében
A Pannon Egyetem számára kiemelt jelentőséggel bír a hallgatók sokrétű támogatása. Az intézmény a jogszabályi alapokon nyugvó normatív juttatásokon túl – lehetőségeihez mérten – saját forrású ösztöndíjakkal és pályázati lehetőségekkel is segíti a különböző hallgatói csoportokat.
Gál Balázs oktatási igazgató elmondta: a normatív forrásokon túl fenntartói, intézményi és kari ösztöndíjak támogatják a közösségi életet, a kiemelkedő kutatási és innovációs tevékenységet, a sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű hallgatókat, valamint az önköltséges és a külföldi hallgatókat is. E juttatások összértéke évente meghaladja a 60-70 millió forintot.

Az igazgató hozzátette: ehhez adódik hozzá a tanulmányi ösztöndíjak értékőrzését célzó új program, amely 70 millió forintos intézményi kiegészítést jelent. Ez a jogszabály szerinti állami normatívát egészíti ki, ami a jelenlegi félévben 62 százalékos forrásemelést, és havi szinten – képzési területtől függően – átlagosan plusz 9-11 ezer forintot jelent az arra jogosult hallgatóknak.
Németh Roland, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke hangsúlyozta: a szervezet számára alapvető célkitűzés a minőségi ösztöndíjrendszer és a hallgatói juttatások biztosítása. Éppen ezért üdvözölték, hogy a Pannon Egyetemért Alapítvány további forrásokkal növelte a tanulmányi ösztöndíjkeretet.
„A tanulmányi ösztöndíjak két részletben történő folyósítása kezdetben több kérdést és adminisztratív pontosítást igényelt a hallgatók részéről. Azonban az egyetemi és hallgatói kommunikációs csatornák hatékony együttműködésének köszönhetően sikerült gyorsan és megnyugtatóan tisztázni a folyamatot, amiért ezúton is köszönetünket fejezzük ki” – zárta gondolatait az elnök.
