Hallgatói portál
Hírek
Jön az 50. EFOTT - a Pannon Egyetem is házigazda
A Pannon Egyetem a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, az ELTE-vel és a győri Széchenyi István Egyetemmel közösen lesz a házigazdája a jubileumi, 50. EFOTT-nak – hangzott el az ünnepélyes bejelentés a január 8-10. között megrendezett Educatio szakkiállításon Budapesten. A Pannon Egyetem számára a fesztivál nem ismeretlen terep: 2023-ban már sikerrel látta vendégül a hallgatói közösséget a Velencei-tónál. Az igazán megtisztelő szerepről szóló plakettet Dr. Barna Katalin oktatási rektorhelyettes vette át a Hungexpo színpadán.

A rektorhelyettes köszöntőjében kiemelte: a Pannon Egyetemen a tudásátadás mellett legalább ennyire fontos a közösségépítés szerepe. Hangsúlyozta, hogy az EFOTT mellett az intézmény aktív alakítója a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 programnak is, amely hosszú távon szolgálja a térség fejlődését.
A zord téli időjárás ellenére az idei Educatióra csaknem 60 ezren látogattak ki, közülük több mint 1200-an a Pannon Egyetem „mentazöld” standjánál is megálltak, hogy érdeklődjenek az intézmény képzéseiről, sportolási-, karrier- és duális lehetőségeiről, ösztöndíjakról, lakhatásról. A standon helyet kapott Sparky, a Pannon Egyetem saját fejlesztésű napelemes hajója, és Pepper, a robot is, aki, mint mindig, most is igazi közönségkedvenc volt.

A szakmai programok is nagy érdeklődést váltottak ki. Dr. Abonyi János rektor a mesterséges intelligenciáról tartott előadásában arról beszélt, hogy a diploma a jövőben is kulcsszerepet játszik a munkaerőpiacon, miközben az automatizáció előretörésével egyre értékesebbé válnak azok a képességek, amelyeket nem lehet gépekkel kiváltani: a kreatív és kritikus gondolkodás, az érzelmi és társas intelligencia, valamint az alkalmazkodóképesség. Kiemelte: nem az a kérdés, hogy „minek egyetem, ha van ChatGPT?”, hanem az, hogyan használjuk ki egyetemi éveinket egy mesterséges intelligenciával átszőtt világban.

A D pavilon színpadán Török Rebeka PhD-hallgató egy izgalmas, érdekes és rendkívül motiváló beszélgetés során mutatta be, miként válhat egy alapkutatásból piacképes termék. Többek között a nemzetközi sikereket elért CheMonitor projektről beszélt, valamint arról, miért számít a mérnöki pálya valódi „jolly joker” szakmának. Személyes példáján keresztül azt is megosztotta, miért érdemes a felvételin első és egyetlen helyen a Pannon Egyetemet megjelölni.

A Pannon Egyetem standja idén is megmutatta: az intézmény nemcsak tudást ad, hanem élményeket, közösséget és jövőképet is. Az Educatio látogatói inspirációval, új kérdésekkel és sok esetben már konkrét tervekkel távoztak – hiszen a siker jó kérdésekből és bátor válaszkeresésből születik.

Az Educatio+ konferencia keretében megrendezett kerekasztal-beszélgetés, melyben Egyed Ildikó, a KHSZK igazgatója is részt vett, a hallgatói élmény kérdéskörét járta körül. A résztvevők a felsőoktatási szolgáltatások fejlesztéséről, a hallgatói identitás kialakulásáról és az élményalapú oktatás jelentőségéről beszéltek – olyan nézőpontból, amely a hallgatót nem passzív „felhasználóként”, hanem aktív partnerként kezeli.
A beszélgetés egyik központi üzenete az volt, hogy a hallgatói élmény nem egyetlen pillanatban „dől el”, hanem egy egész életutat átszövő tapasztalatsor. A felvételitől az első egyetemi hónapok bizonytalanságán át az alumni kapcsolódásig több olyan csomópont van, ahol az intézmény támogató jelenléte és a szolgáltatások minősége különösen fontos.
Fotó: Gáti Kornél, Pannon Egyetem
