Hallgatói portál

Image

Elindult a Nagy Diák KRESZ-teszt

Elindult a Nagy Diák KRESZ-teszt elnevezésű program, 2025. május 5-ig lehet kitölteni a Nagy Diák KRESZ-tesztet, amelyhez csak egy regisztráció szükséges. Bár a versenyre való bejutáshoz jó eredmény kell,  a teszt kitöltésével percek alatt felmérhető a közlekedéssel kapcsolatos meglévő tudás, és így kiderül hol kell még javítani rajta.

A Nagy Diák KRESZ-teszt 9. első fordulóját bárki kitöltheti március 19. és május 11. között a nagydiaktesztek.hu oldalon vagy a Nagy Diák Tesztek applikáción keresztül, azonban a nyereményjátékban csak a 14-24 év közötti fiatalok vehetnek részt. A regisztrációt követően egy komplett KRESZ-tesztet kell kitöltened, ahol szöveges, képes és videós kérdések megválaszolásával kell bizonyítanod, hogy mennyire ismered a közlekedési szabályokat.

Az online teszt kitöltői közül a legjobb eredményt elérő játékosok jutnak be a személyes részvételű középdöntőbe, amit az újpesti UP Rendezvénytérben rendeznek meg. Itt zajlik majd az országos játék döntője is, ahová a középdöntőből a legjobb 5-5 játékos jut be. Ők egy izgalmas tévés kvízben mérhetik össze tudásukat és szállhatnak versenybe a fődíjakért.

A Nagy Diák KRESZ-teszt 9. döntőjében találnak gazdára a fődíjak: egy elektromos robogó és egy ingyenes B-kategóriás jogosítványszerzési lehetőség.
Az immár 8. alkalommal meghirdetett edukatív játékot az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság, az E-Educatio Információtechnológia Zrt., a Webjogsi.hu és a KRESZ TV támogatja.

Részletek>>>

Image